Az elmúlt időszak

Hosszú, és káoszos időszakon vagyok túl, de kezdem az elejétől. 🙂 Mielőtt Magyarországról elindultunk nagyon sebes volt a bőröm, és nagyon sok volt a fájdalmam. Már se feküdni se ülni nem tudtam rendesen a sebektől. Csak sok fájdalomcsillapítóval bírtam elviselni a napot. Elkezdtem antibiotikumot szedni, hogy javuljon a bőröm, és egyáltalán el tudjunk indulni, mert ilyen sebekkel még utazni is lehetetlen lett volna. Amikor megérkeztünk Franciaországba abbahagytam az antibiotikum szedését, ezek után a bőröm újra elkezdett romlani, amit nem értettem, mert tengerparton voltunk. Lehet, hogy az időjárás se segített, mert folyamatosan párás, esős idő volt. A szemem viszont nagyon szépen javult, már az első pár naptól, amit írtam is a legutóbbi bejegyzésben. 🙂 Két hetet voltunk ott és a bőröm sajnos nem igazán változott, a szállásbérlésünk pedig lejárt. Spanyolországban találtunk Barcelonától nem messze egy másik szállást, közvetlen a tengerparton, és most itt vagyunk. Nagyon jó a levegő, jó száraz, nem esős, és itt végre a bőröm is elkezdett javulgatni. 🙂 Mivel otthon már nagyon le voltam gyengülve elég lassan megy a gyógyulás.  Ezek után jött, ami már nagyon nem hiányzott: mivel még mindig szedtem a fájdalomcsillapítókat, a gyomrom kikészült. Kiújult a gyomorfekélyem. Egyik nap délutánra nagyon rosszul lettem. Onnantól kezdve másnap reggelig hánytam, és iszonyatos fájdalmaim voltak. Se enni se inni nem bírtam a fájdalomtól, csak pár csepp jéghideg vizet tudtak adni nekem, és még fájdalomcsillapítót se vehettem be, hogy enyhítsem a fájdalmat. Másnap is csak folyadékot tudtam inni, és teljesen legyengültem. Egész nap csak aludtam, még megszólalni sem bírtam, csak bólogatni, annyira erőtlen voltam. Ez 3-4 napig tartott, most már kicsit jobb, bár még nagyon fáj a hasam, de nagyon diétásan, gyomorvédők szedésével már megy az evés, és így az erőm is kezd kicsit visszatérni.  A bőröm egyébként azóta is lassan, de folyamatosan javulgat, de még azért van mit gyógyulni. 🙂 Nagyon remélem, hogy gyorsan rendbe jön a gyomrom, és jobban tudok a bőrömre koncentrálni. Azt még nem tudjuk mennyit maradunk Spanyolországban, de minél tovább szeretnék, mert a bőrömnek nagyon szüksége van a tengeri levegőre. Küldjetek sok erőt, hogy minél gyorsabban rendbe jöjjek. 💪 🙂 Puszi. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.